John Ford egyik némafilmje egy új-zélandi archívumban bukkant fel.
Hollywood őskorszakából meglehetősen kevés film maradt fenn, ebben az esetben két dolog történhet: filmtörténészek napestig zokoghatnak a rengeteg, soha nem látott nyalánkság miatt, de az is előfordulhat, hogy meglehetősen váratlan helyeken ugyan, de néha-néha felbukkannak elveszettnek hitt filmtekercsek. Így tudták Fritz Lang Metropolisának nyolcvanadik évfordulójára kihozni az ős-sci-fi addig látott legteljesebb verzióját - melynek a vetítésen jómagam is részt vettem, na ja, megvan a varázsa az élőzenével kísért némafilmeknek -, és így tudja majd a Fox némi felújítási munka után bemutatni a western egyik atyjának, John Fordnak az 1927-es keltezésű Upstreamjét. Ford, a showbizniszben játszódó dramedy-jére egy új-zélandi archívumban talált, mintegy hetvenöt filmet számláló gyűjteményben leltek. Nancy Nash egy késdobálót, Earle Foxe pedig egy Shakespeare-színészt alakított ebben a szerelmi történetben, melyet Ford az 1917 és 1928 közötti, meglehetősen produktív, majd' hatvan (!) filmet számláló, ám még mindig korai alkotói időszakában készített (ne feledjük, A hatosfogatra még 12 évet kellett várni!), Friedrich Wilhelm Murnau mentori segítségével. Ebből az érából mindössze tíz opus maradt fenn, ezek mellé társul az Upstream, illetve a szintén Új-Zélandon talált Strong Boy (1929) eddig soha nem látott előzetese is.
Reméljük, hogy a jövőben még több ősnyalánkság kerül majd felszínre. Végezetül nézzetek meg egy rövid összeállítást Fordról és egy interjút a halhatatlan rendezővel!