Alig egy hete engedték ki Roman Polanskit a házi őrizetből, amit szeptember óta tölt gstaadi luxusvillájában, máris új filmtervvel rukkolt elő.
Bár már egy éve, hogy a 75 éves rendezőzsenitől hangos a sajtó, a munkásságáról nem igazán kaptunk új híreket (annak ellenére, hogy nemrég landolt a mozikban legújabb, Szellemíró című alkotása). Most végre olyan eseményről számolhatunk be, amivel kapcsolatban - ha akarnánk - meg sem kéne említenünk az 1978-ban még csak tizenhárom éves Samantha Geimer nevét.

A Kínai negyed és a Kés a vízben mestere - elsőként 2009-es letartóztatása után - a Tony-díjas God of Carnage című drámát fogja vászonra vinni (a címet A vérontás istenének fordíthatnánk, a darab magyarul még nem jelent meg). A magyar származású Yasmina Reza fekete komédiájában két család gyűlik össze egy közös vacsorán, hogy megtárgyalják azt a játszótéri verekedést, amiben csak az egyik família sarja tudott felül kerekedni. Az este természetesen elszabadul, és a csemeték ügyes-bajos dolgai helyett előkerül az asztalnál a homofóbia, a rasszizmus, a nőgyűlölet, no meg számos további olyan téma, amik rávilágítanak a szereplők képmutatására. Reza és Polanski csaknem egy éve dolgozik közösen az adaptáción, mi már nagyon várjuk, mi fog kisülni az alkotópáros ténykedéséből.
Az, hogy Svájc egyelőre nem adja ki a rendezőt az Államoknak, természetesen nem azt jelenti, hogy Amerika igazságszolgáltatása feladná a 32 éve zajló álszent harcot ellene. Polanski jövőre fogja elkezdeni a film munkálatait, természetesen a New York-i helyszíneket Európában kell majd rekonstruálni. Arról, hogy a direktor a nagy sikerű londoni előadás szereplőgárdáját fogja-e szerepeltetni (többek között Ralph Fiennesszal, Janet McTeerrel és Ken Stott-tal), netán a Broadway sztárjait hívja meg a vén kontinensre (mondjuk James Gandolfinit vagy Hope Davist), egyelőre nincsenek információink, de ne aggódjatok, ti lesztek az elsők, akik tudni fogtok a további részletekről!