Ulrich Seidl viszonylag hosszú idő után jelentkezik újra fikciós nagyjátékfilmmel, de lényegében ugyanott folytatja, ahol abbahagyta. Állandó csapatával – Veronika Franz forgatókönyvíróval és Wolfgang Thaler operatőrrel – dolgozik, illetve a rá jellemző témákat sorakoztatja fel: moralitás és amoralitás, szex, prostitúció, turizmus és migráció, mindez egy karakterközpontú történeten keresztül elmesélve, ami egy nagyobb társadalmi kontextusra reflektál.A szóbanforgó karakter jelen esetben Richie Bravo, egy jobb napokat is látott, egykor feltehetően sikeres, de mára csak pártíz fős turistacsoportoknak éneklő schlager-előadó. Richie a népszerű olasz üdülővárosban, Riminiben tengeti mindennapjait, és az éneklésből származó nem túl vastag jövedelmét idős hölgyeknek nyújtott szexuális szolgáltatásokkal egészíti ki. Richie Bravo tipikus dzsigoló-kaszanova karakter, akit nézőként egyszerre sajnálunk, de valamiféle szimpátiát is érzünk iránta. Karizmatikussága ellenére mégiscsak egy kissé esetlen és magányos figura képe bontakozik ki előttünk, aki a rendelkezésére álló eszközökkel próbál boldogulni.A film egyik erőssége mindenképp Richie és az őt alakító Michael Thomas, aki nem hogy jól játszik, hanem szinte dokfilmes hitelességgel kelti életre Richie Bravót. Festett hajával és fókabőr kabátjával rója a téli és ködös Rimini utcáit, vodkát iszik, mert szerinte annak nem érződik a szaga. Richie többek között a reflektálatlan őszintesége miatt lesz szimpatikus: a giccses, érzelmes schlager-dalokat beleéléssel és hitelesen énekli, kedves és előzékeny a rajongóival szemben, és a legnagyobb odaadással viszonyul minden egyes nőhöz, akivel szexuális kapcsolatot létesít. Seidl visszatérő témája a prostitúció és a szexualitás (Import/Export, Szerelmet a feketepiacról), és dicséretre méltó, hogy mindig sikerül ezzel kapcsolatban egy semleges, nem ítélkező hangot megütnie: a kamera csak figyel tisztes távolságból, nem tolakodik, és nem is teszi erotikussá a jeleneteket.